Tisztelt Hozzátartozók, Látogatók!

Nehéz időszak, mikor szerettünk kórházi ápolásra szorul. Teljesen természetes, hogy szeretnénk felépülését segíteni. A látogatással, gondoskodással tudjuk támogatni őt lelkileg. Fontos azonban, hogy az alábbi néhány szabály betartásával testi jólétét se veszélyeztessük, egyben az otthoni környezetünkben élőket is megvédjük a fertőzésektől:

1. Ha betegek (megfázás, influenza, hányás, hasmenés) ne látogassák hozzátartozóikat, ismerőseiket, inkább telefonon tartsák a kapcsolatot.

2. Egészségügyi okok miatt és gyermekeik védelmében 6 éven aluli gyermeket ne hozzanak látogatóba.

3. Érkezéskor és a kórházból való távozás után végezzenek kézfertőtlenítést. Erre a célra alkalmas készítmények (kézfertőtlenítőszerek, fertőtlenítő hatású törlőkendők és folyékony szappanok) gyógyszertárakban, háztartási boltokban és egyéb üzletekben is megvásárolhatók.

4. Amennyiben hozzátartozójuk állapota lehetővé teszi, ne a kórteremben, hanem egyéb osztályos helyiségben (pl. társalgó) látogassák.

5. A betegek nyugalma érdekében és közegészségügyi szempontokból kettőnél több látogató ne tartózkodjon a kórteremben. A látogatások során kerüljék a hangos beszédet és a szoros kontaktust.

6. Intenzív Osztályra és elkülönített betegekhez csak védőöltözet felvétele és higiénés kézfertőtlenítés után mehetnek be a látogatók. A látogatás 5-10 percnél ne tartson tovább. Az Intenzív Osztályon érvényben lévő látogatási rendtől való eltérést, különös méltánylást érdemlő esetben az osztályvezető főorvos/ügyeletes orvos engedélyezhet.

7. Figyeljenek a betegágyak tisztaságára, arra utcai ruhában ne üljenek, ne pakoljanak.

8. Csak olyan nem romlandó ételt és annyit vigyenek be, amit a beteg könnyen el tud fogyasztani, illetve melynek átmeneti hűtve tárolása megoldható. Az orvos által előírt diétát tartsák be. Szeszesitalt bevinni nem szabad.

9. A törvény tiltja az egészségügyi intézményekben a dohányzást, kérjük saját és a betegek érdekében mellőzze!

10. Járvány esetén, illetve járvány megelőzési céllal a kórház vezetősége részleges vagy teljes intézményre kiterjedő látogatási tilalmat rendelhet el. Ezt a betegek érdekében tartsák be.

11. A vizitek és a kezelések alatt ne tartózkodjanak a szobában.

12. Figyeljenek a kórház házirendjének és az osztályos látogatási rendnek a betartására.

DUÁLIS KÉPZÉS A NAGYATÁDI KÓRHÁZBAN! Tanulóknak